Mégiscsak hasznos ez a térkép, még ha csak a fele is a városnak, mert a buszig eltalálok még szerencsére, az meg 2 perc alatt felvisz rá. Enélkül tegnap eléggé elvesztem volna, bár kezdem megjegyezni az alapvető tájékozódási pontokat, így válhatott gyanússá, hogy éppen az Opera, és nem Aker Brygge felé sétálok, ami ugye pont az ellenkező irány. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Utam elsődleges célja egy papírbolt volt, mert ugye a józan magyar paraszti ész azt diktálja, hogy ott majd kapok ecsetet meg festéket. Sajnálatos módon azonban, a józan norvég paraszti ész más logikával működik, és a papírboltban csak papírt árulnak. Már majdnem megörültem, mert tintát azt találtam pirosat, de aztán hamar megértettem, hogy az tinta, szóval csalódottan otthagytam. Mármint részben csalódottan, mert 80 korona volt. Aztán, mivel a buszról felfedeztem, hogy a közelben van Baker Hansen, gondoltam, már csak felebaráti szeretetből is kötelességem betérni. Szóval Baker Hansen A pék/cukrász, ez itt annyira nem különül el egymástól. A város több pontján van üzlete, és úgy tudom, meglehetősen régi a brand (1861). Szóval a látogatásom teljes mértékben önzetlen volt, és itt is ugyanaz a gondolatom támadt, mint mindenhol máshol: az üzlet kicsi, helyes, a választék nem túl nagy, de pont elég ahhoz, hogy dönteni tudj, és nem kell fél órát ácsorognod, mire megszülöd, hogy akkor mit is szeretnél. Mindezen kívül, azt hiszem mindenhol jellemző, hogy talán kisebb a választék, mint amit mi megszoktunk, de ami van, az nagyon jó. Csokik, sütik, péksütik, kenyerek, mind nagyon guszták, a péksütikből választottam egy kanelbollet, és egy muslibollet. (A kanel fahéjat jelent.) Már ebben a pillanatban tudtam, hogy hamarosan vissza kell jönnöm, mert a pisztáciás táskát nem vettem észre, eszméletlen jól nézett ki, legközelebb azt veszek. De visszatérve a bolléimre: nyami. A müzlis bollét gondolom kifejezetten diétázóknak készíthették, valami barna lisztből, nagyon kevés cukorral, épp, hogy édes. A fahéjas bolle már kevésbé diétás, de azt hozzá kell tennem, hogy a norvégok nem hiszik azt, hogy egy süti akkor lesz jó, ha összeragad tőle a szád. Egyébként ez egy tekercs, nem értem miért hívják ezt is bollének, de ahogy elnéztem, a sütik 90%-a bolle volt. De beszéljenek a képek, bocsi a minőségért, de még nem vagyok az üveg mögötti fotózás nagymestere. (Klikk a nagyobbért.)
Miután megadtam a gyomromnak, ami jár, folytattam utamat, hogy hamarosan találjak egy kosztümboltot, ahol mindenféle vicces dolog is volt, ami későbbi szülinapok alkalmával hasznos lehet, szóval megkértem a srácot, hogy jelölje be nekem az üzletet a térképemen. Ez duplán hasznosnak bizonyult, mert egyrészt tutira vissza fogok találni, másrészt legalább megtudtam, hogy hol vagyok, mert éppen fogalmam se volt róla, úgy meg elég nehéz bárhova is elindulni. Ekkor történt meg az, hogy véletlenül az Opera felé indultam Aker Brygge helyett, de mint említettem, az alapvető helymeghatározó készségem elkezdett működni, és feltűnt, hogy ha térképet olvasni nem is tudok, a gondolkodás még megy néha. Az apró kitérőm után végre jó úton voltam. A célom az volt, hogy elérjek a plázába, változatlanul festéket, ecsetet és nyuszipapucsot akartam beszerezni. Igen ám, de nekem nem úgy van ez, hogy csak úgy elsétálok a tenger mellett, és majd jó lesz. Nem tudom miért, de amint vizet látok, meg kell néznem, muszáj. Ha szembe állok a tengerrel balra van a régi vár, jobbra Aker Brygge, a kettő között mólók és rengeteg hajó. Hétköznap révén még a norvégok is valahol máshol lebzseltek (vagy netalán dolgoztak?), szóval az egész környék elég nyugodt volt. Elsétáltam a móló végére és leültem, eszméletlen jó volt. Az egyik hajón már festették a székeket, meg az asztalokat (lesben állnak az első meleg naphoz), a festék, és a tenger jellegzetes szaga keveredett a levegőben, és minden annyira nyugodt volt. A tenger sima, a háttérben norvégul karattyolt a rádió, a levegő kellemes, az emberek lassan, komótosan végezték dolgukat. Azt hiszem, tegnap volt az első “hú, de jó itt lenni” érzésem, ami nem személy, hanem helyfüggő volt.
A lazulás után elindultam végre Aker Brygge felé, de az se úgy megy, hogy akkor odasétálok két perc alatt. Mert pont ott van A Nobel Békedíj Központ, és bár már voltam ott, bementem megint. Az eredeti célom a fényképezés volt, de aztán a seggére csaptam pár koronának, mert a bolt elég jópofa. Persze az egész tele van Obama cuccokkal, de pl. obamás wc papírt már nem találtam. Azóta se értettem meg, hogy miért kapta meg a díjat, mindegy.
Békedíjazás után végre elértem oda, ahova indultam, pacskert nem találtam, se festéket, se ecsetet, találtam viszont egy Lucky Duck nevű üzletet, ahol csomó édes fürdőszoba cucc van. Komolyan, engem ki kéne tiltani Oslo utcáiról, mindig találok valami megvenni valót. Az éttermek most is tele voltak, és a szürke, hideg idő ellenére a vikingek persze kint ültek :) Az utca egyébként viszonylag nyugodt volt, mármint ahhoz képest, ahogy eddig láttam. Arra gondoltam, egészen más, mint hétvégén, vagy mint turistaszezonban, amikor a tömegtől mozdulni se tudsz. Ugyanakkor mindig találni itt embereket, akik csak lazulnak, ülnek a parton, nézik a tengert, és merengenek az életen. A végére egész jó feel good délutánom lett, és mire hazaindultam, már annyira fáradt voltam, hogy arra se voltam hajlandó, hogy a központnál leszálljak egy normális térképért (a tourinfo konkrétan a buszmegálló mögött van, tehát legalább egy perc séta, de kizárt dolog volt). Aztán, a buszon ülve, ahogy elnéztem a várost, az építkezéseket…. sokszor mondtam, hogy nem tudom Oslot hova tenni, olyan fura egy hely. Konkrétan az van, hogy az egész város egy nagy rendetlenség. Látszólag mindenféle koncepció nélkül egyszerűen összehordanak mindenfélét a norvégok, régit, újat, szocreált, klasszikus, hipermodernt, ízlésest, gusztustalant. Faház, téglapar,lament, üvegpalota, minden összeömlesztve. Mellesleg, az öltözködésük is jellemzően ilyen. Az a vicces, hogy van egy csomó jó üzlet, a ruhák pedig ugyanolyan áron vannak, mint itt. Mégis elképesztő, ahogy felöltöznek, abszolút találomra aggatnak magukra mindenféle rongyokat. A lányok előszeretettel viselnk miniszoknyát, akkor is, ha kövérek. Tudom, ilyen otthon is van, de itt kifejezetten divat. Simán elindulnak bárhova mackónadrágban. Akár a Carl Johannes gata-ra (Váci utca), vagy bárhova. Mivel nulla fok fölött van a hőmérséklet, náhányan már örülnek a tavasznak, és simán pulcsiban, vagy nyári kabátban zúznak. NEM hiszem el, hogy nem fagy be a seggük, akármilyen kemények is. A gumicsizma itt óriási népszerűségnek örvend, de szerintem főleg a praktikussága miatt hordják, mert ezek nem olyanok, mint a csilli – villi mindenféle mintás otthoni marhaságok, főleg szürkét hordanak. Néha irigylem is őket érte, ha az én szegény csizmámra nézek.
A finomságokra visszatérve egyébként, van még egy lánc, a Deli de Luca, na oda is beszabadítom magam egy szép napon. Azok a smoothiek! Azok a sütik! Már messziről csorog a nyálam, ha meglátom.
Hát, nagyjából ennyi érdekesség fért a tagnapi délutánomba, 3,5 órát sétálgattam, vettem mindent, kivéve azt, amit akartam, ha így folytatom csődbe megyek, mielőtt a tavasz ideér. Ja, tegnap lecsekkoltuk, kb. 4 fok lesz végig húsvét körül. Nagyon unom már a telet, undi az egész.
Vestbane Plassen, a háttérben a Nobel Békedíj Center
A fuvolás srác a téren
Akershus Erőd
A hajóknak is lehet virágoskertjük
Ez meg ismerős otthon is
Nobel Békedíj Központ
Itt szeretnék lakni
A Béke kiolthatatlan lángja. Kalózhajóval :)
Nyugi Aker Brygge-n
Hamarosan én is így fogok kinézni
