Van ám élet a halál után is, csak az ember túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy visszatelefonáljon. Nagyjából velem is ez történt az elmúlt egy hónapban, szóval mindenkinek bocsi a hanyagolásért.
Az a helyzet, hogy rengeteg minden történt, így utólag már le se tudom írni, de azért megpróbálok valami “dióhéjbant” összehozni. Nagy valószínűséggel képtelen leszek időrendben haladni.
Szóval végre – valahára megérkezett a nyár ide is. A soha véget nem érő telet soha véget nem érő nappalok váltották fel. Most már este 11-ig van olyan világos, hogy olvasni lehet, aztán kicsit beszürkül, de igazi sötét soha sincs. Az éjszaka kb. 4 órán át tart, aztán újra világos. Akik most romantikus húdeszéplehetezésbe kezdenek: egy – két alkalommal valóban poén, de egy hét után a falra másztam tőle. Késő este, amikor már összerogyni készül az ember, kinéz az ablakon, és ezt gondolja: “Nahát, olyan hét óra lehet, még csomó mindent lehet csinálni!” Fárasztó, na. A nyárral valami meleg is érkezett, pár napja ezt olvastam az újság címlapján: “Végre itt a régen várt nyár! Ma rekordmeleg, akár 24 fok is lehet!” Ott helyben kaptam röhögőgörcsöt. Aztán felültem a buszra, ahol olyan erős volt a légkondi, hogy 5 perc alatt megfáztam. De nem panaszkodom, mert pár hete tényleg szép az idő, süt a nap, és “meleg” van. Persze, itt a meleg se úgy működik, mint más, tisztességes országokban. A levegő soha nem lesz igazán meleg, a nap viszont nagyon erősen süt, ezért, ha nincsenek felhők, kellemes melegérzetem van. Viszont árnyékban, vagy felhős időben ugyanúgy befagy a hátsóm. Ettől függetlenül az elmúlt hetekben kétszer is sikerült leégnem, csak úgy parkban ücsörgés közben. Itt egyébként ez a menő, hippifesztiváloznak folyton, ha süt a nap, mindenki zúz a parkba, grillezni. Már hányingerem van a virsli lompe kombinációtól.
A jó idővel a fák is kizöldültek, a virágok is kinyíltak, és – ez most nyálas lesz – nagyon szép az egész város. Oslo az orgonafák Mekkája, mindenhol orgona van, illatozik az egész város. Persze mindeféle más virág is van, a norvégok kifejezetten szeretnek kertészkedni, és itt nem is nagyon lopják el a virágokat sehonnan (olyannyira nem, hogy nem mertem orgonát lopni, egyszerűen cikinek éreztem, ami otthon egészen természetes szokott lenni.) Ezen kívül 3 dologból van még rengeteg: Body Shop, H&M, terhes nők. Body Shopot és H&M-et 5 percenként találni, tökmindegy merre indul az ember. Terhesnek lenni itt azt hiszem, kifejezetten trendi. Frankón minden második lány terhes, a többi meg óriásbabakocsikkal és kisgyerekekkel zúz mindenhova, igazi bébibumm vann, szerintem ezek semmi mást nem is csinálnak reggeltől estig. Az a hosszú, hideg, sötét tél… :D
Kedvenceim, a kacsák elzúztak tojást rakni, és még nem jöttek vissza, pedig minden nap csekkolom, hogy nincsenek –e még kiskacsák. Nemrég láttam egy kacsacsaládot 3 kiskacsával a tengeren, de nem jöttek túl közel. Kint voltunk a nyaralóban Ingernél és Magnusnál, óriási volt, reggel, mikor kinyitottam a szemem, a tenger volt az első, amit megláttam, a nap sütött és vitorláshajók úsztak el a ház előtt. Van egy kacsapár, akiket rendszeresen etetnek, a dolog odáig fajult, hogy a kedves házaspár már mindenféle gond nélkül besétál a házba.
Aztán (vagyishát még azelőtt) nemzeti napoztunk is, elöntötte a norvég büszkeség a keblünket. Na, annyira nem, de azt hozzá kell tennem, hogy ezek itt tudják hogyan kell saját magukat ünnepelni. Az egész város az utcákon volt, az iskolások pedig felvonultak a belvárosban. Ez egészen pontosan május 17.-én volt az Alkotmány napján, amit itt a gyermekek napjának kiáltottak ki, hogy a felnőtteknek továbbra se kelljen semmit se csinálniuk, és előző nap nyugodtan hülyére ihassák magukat. Mindenesetre mindenki felölti a dísznorvégot, hivatalos nevén a bunadot. Főleg a nők hordják, de néha férfiakon is láttam. A nemzeti “népviselet” színe és mintája attól függ, hogy az illető az ország melyik részéből jött. Az ára anyira drága, hogy a legtöbb nő egy bunaddal gazdálkodik egész életében, a ruha ugyanis alakítható. Aztán a ruha mellé ott vannak még az ékszerek, brossok, övek, amelyek ezüstből, vagy aranyból készülnek, és sokszor évekig tart, mire minden elemet megkapnak. (Aki kőgazdag az úgyis megveszi, de egy ezüst öv ára nagyjából 100.000 korona körül mozog, úgyhogy ezt már ritkábban látni, és főleg idősebb nőkön.)
A norvéggal haladok, mások szerint jól, szerintem rosszul. Ha beteszek egy szót a fejembe, 10 másik hullik ki, borzasztóan idegesítő. Itthon már elég sokat beszélek norvégul, de mások előtt nem nagyon merem kinyitni a számat. Az értésnek abban a stádiumában vagyok, amikor pont a poénról maradok le mindig, a történet nagy részét ugyan megértem, de fogalmam sincs, a többiek min röhögnek. Ha írnom kell, egész jó vagyok, mert van időm átgondolni az öszes hülye szabályt, de ha beszélek, egyszerűen elfelejtem őket alkalmazni, annak ellenére, hogy tudom őket. Például rendszeresen elfelejtem ragozni a szavakat, ami elég nagy szégyen, merthogy a magyar is ugyanígy működik, és mégis – miégis. Blah. Aztán a fejem beltartalma most egy hatalmas rendetlenség 3 nyelvből, és soha nem azt húzom ki, ami éppen kell. Ha egy angol szón gondolkodom, tuti, hogy norvégul és magyarul is eszembe jut, ha egy magyaron, akkor norvégul és angolul, de sose úgy, ahogy szeretném. A kilátás szón kb. két hétig filozofáltam. A tanfolyamból egyébként még egy hónapom van, és akkor 4 szinttel leszek meg a 7-ből. Hogy mikor folytatom, azt még nem tudom, de július 2.-án végre hazamegyünk 10 napra, utána meg a nyugati partra utazunk, megmásszuk Preikestolent. A honvágyam változik minden nap, egy darabig jól voltam, aztán most kaptam egy nagy szatyor túrórudit (a főbérlőnk otthon volt) amitől megint eszembe jutott, hogy mennyire jó lenne Pesten lenni. Aztán az H&M-ben valami Rhianna szám ment, míg bikinit próbáltam, na arról meg eszembe jutott, hogy segget kéne rázni a Pannival, meg a többiekkel, hát ez se segített sokat. Mióta itt vagyok, még egy táncolós buliban se voltam. Persze a Vivalda partiján kívül, de az nem számít, mert ott rajtam kívül az összes lány afrikai volt, és egyszerűen szégyelltem közéjük állni. Elképesztően táncoltak, a seggük külön életet élt, amikor hívtak, mindig azt mondtam, majd a következő pohár bor után. Aztán kb. az 5. után odamentem, de pár perc után megszégyenülve visszaültem inkább a helyemre beszélgetni.
Ennyivel hagylak most benneteket, biztos tudnék még valami jót írni, ha gondolkodnék rajta, de nincs kedvem semmihez, nagyon boldog vagyok, hogy végre megint van egy nyugodt péntekem. Később küldök majd képeket, csókollak benneteket.